Mozdulj, Debrecen! programhelyszín az Árpád vezér iskolában is

A Mozdulj, Debrecen! mozgalom beltéri programjai újabb helyszínre találtak a Debreceni Árpád Vezér általános iskolában.

Amint azt Széles Diána elmondta, ismét örömteli pillanathoz érkezett a Mozdulj, Debrecen! mozgalom, hiszen újabb beltéri programhelyszíne lett: a Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola tornaterme.

Az intézmény környezetében lévő városrész lakói részéről is nagy igény volt már arra, hogy a Mozdulj, Debrecen! programjai keretében itt is mozogni tudjanak.

Az elmúlt több mint két és fél évben immár több mint 70 ezren vettek részt a mozgalom programjain, s minden egyes helyszínen rendszeresen telt ház van.

Az alpolgármester külön köszöntötte az éppen ezen a napon 80 esztendős Kiss Erzsébetet, aki a Mozdulj, Debrecen! egyik legaktívabb résztvevője, önkéntese.

Nélküle és a hozzá hasonló személyiségek nélkül nem működhetne ez a mozgalom – hangsúlyozta Széles Diána –, mint ahogyan nem működhetne azok nélkül, a város gazdaságának erősödéséből származó, egyre növekvő adóbevételek nélkül sem, melyekből ilyen jólléti programokat lehet finanszírozni.

Katona Erzsébet önkormányzati képviselő szerint nehéz úgy közösséget építeni, ha nincs hozzá közösségi tér. Az Akadémiakert, a Tócóliget, a Liget lakópark körzetében jelenleg még nincs közösségi ház, ez az iskola viszont lehetőséget biztosított arra, hogy itt is elinduljanak a Mozdulj, Debrecen! beltéri programjai.

Heti négy alkalommal háromféle mozgásformát lehet majd itt választani, s a programokon ingyenesen lehet részt venni.

A képviselő arról is szót ejtett, hogy a Civaqua-programnak köszönhetően a Vezér utcán egy víztározó létesült – amit a helyiek már tónak neveznek –, s mellette a jövőben egy rekortán borítású futópálya valósul meg, azok örömére, akik futni szeretnek.

Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (Daefi) igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a mozgásszegény életmód világszerte nagyvárosi jelenség, s ennek egészségügyi kockázata van, főleg szív- és érrendszeri megbetegedések formájában.

Ez ellen mindenképpen tenni kell! A mozgást népszerűsítő programok kezdeti fázisában mindig nagy a lelkesedés, aztán csökken irántuk az érdeklődés.

A Mozdulj, Debrecen! mozgalomingyenességével, rendszeres programjaival, állandó helyszíneivel a kezdeti lelkesedést sikerült szinten tartani, s – amint azt az igények növekedése nyomán az újabb és újabb programhelyszínek nyitása bizonyítja – fokozni is.

Ez sorrendben a 16. programhelyszín. A Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola (Böszörményi út 150-152.) tornatermében május 16-tól keddenként 17.30 és 18.30 óra között zumbaórára, 18.30 és 19.30 óra között alakformáló aerobikra, szerdánként 17.30 és 18.30 óra között jógára, csütörtökönként 17.30 és 18.30 óra között alakformáló aerobikra, 18.30 és 19.30 óra között zumbaórára, péntekenként pedig 17.00 és 18.00 óra között jógára várják az érdeklődőket.

Komolay Szabolcs, a Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola intézményvezetője úgy véli, hogy a város által útjára indított Mozdulj, Debrecen! mozgalom nagyon hasznos kezdeményezés.

Egy oktatási intézmény nem önmagában létezik, hanem egy városrész, egy közösség része, akár központja is. Ebben a városrészben pedig a
Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola épületegyüttese az egyetlen, amely egy ilyen programnak helyet tud adni. “Nagyon szívesen adnak hát teret a mozogni vágyó felnőtteknek!”

A Mozdulj, Debrecen! mozgalom programjainak részleteiről a https://mozduljdebrecen.hu/ és a https://gondoskodovaros.hu/ internetes oldalakon lehet tájékozódni.

Ez is érdekelhet