A Bihari Állami Gondozottak Egyesülete és partnerei közösen szerveztek programot a lakásotthonban vagy nevelőszülőknél élő gyermekeknek.
A gyermekek már 9 órakor a jégen korcsolyáztak és élvezték a programot, ahogy ezt Buzás Lajos, az egyesület elnöke is megerősítette.
Debrecen életében a sportoktatás fontos szerepet tölt be, ezért ezt a programot az önkormányzat is támogatta. A Debreceni Tankerület lassan öt éve tanítja a második osztályos tanulókat korcsolyázni. Ennek a programnak hála több ezer gyermek tanul meg korcsolyázni Debrecenben.
Kósa Lajos, országgyűlési képviselő véleménye szerint a mozgással kapcsolatos közösségi élmények rendkívül fontosak az ember életében. Most Pekingben is több korcsolyázó képviseli országunkat, a téli olimpia helyszínén: Tiborcz Dániel, Liu Shaolin Sándor, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, illetve Sziliczei-Német Rebeka.
A gyermekek a Jégkarc Egyesület műkorcsolya oktató szervezet bemutatóját is megtekinthették, illetve pizzát, édességet és teát is fogyaszthattak, valamint ötven jégkorcsolyát is szétosztottak közöttük.
Ezzel a programmal búcsúztatta Debrecen az utolsó napot, mikor még nyitva állt a Kossuth téri jégpálya.