Idén is ingyenesen biztosítják a lombgyűjtő zsákokat a debrecenieknek

Több mint egy évtizede töretlen sikernek örvend az a kezdeményezés, amelyet a Fidesz-KDNP frakció indított útjára, hogy a város ingyenesen biztosítson lombgyűjtő zsákokat a debrecenieknek. A kezdeményezés idén ősszel sem maradhat el, már szeptemberben elkezdődik. Erről tájékoztatta a sajtó képviselőit Papp Viktor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője szeptember 23-án.

A Fidesz-KDNP frakcióvezetője kiemelte, hogy évről-évre növekszik az igénylők száma – idén is közel 200 ezer zsákot osztanak ki a debreceniek részére. Hozzátette: a Debrecen 2030 programban új környezetpolitikát hirdettek meg, a zöld és fenntartható Debrecenért.

Számos olyan zöld programot indított el a város az elmúlt időszakban, melyek a debreceniek életminőségét, a felnövekvő generáció jövőjét biztosíthatják.

Ilyen programok többek között a „Debrecen a mi kertünk” program, melynek keretében a debreceniekkel összefogva öt év alatt elültetünk 10 ezer fát, véderdőket alakítunk ki a város nyugati oldalán, energetikai korszerűsítések valósulnak meg intézményeinkben, zöld növényeket telepítettünk a buszvárókba, a Civaqua- program keretében elhozzuk Debrecenbe a Tisza vizét vagy épp a lakótelepek zöldterületeit újítjuk a Zöld Város program keretében – sorolta.

Papp Viktor azt is elmondta, hogy az előző évekhez hasonlóan az egyéni önkormányzati képviselők közreműködésével, személyesen biztosítják a szűkebb környezetben, a városrészekben élő debreceniek számára az ingyenes lombgyűjtő zsákokat, adott időpontokban és helyszíneken.

Fotók: DMJV

Ez is érdekelhet